Szapáry-Andrássy-kastély – Letenye

A kastély eredetileg mindösszesen harmincszobás volt. A főbejárat felett négy pár oszlopon nyugszik a kovácsoltvas korláttal övezett széles erkélye, melyet 8 sima klasszicista oszlop tart. Az erkély felett egy előreugró timpan található. A barokk időszakban a kastélyt freskók díszítették, azonban ezeket később lemázolták, csupán néhány díszítő festménymaradvány utal rájuk.

A birtok 1830 körül házasság révén az Andrássy család birtokába került. Utolsó lakója Andrássy Imréné (született Stella Kuylenstierna) svéd arisztokrata volt, aki családjával 1944-ben hagyta el a kastélyt a németek és az oroszok benyomulása után.
1945 után a Szapáry-Andrássy grófi kastély lett Letenye kulturális fellegvára. Már 1949-ben kulturális célokat szolgált, hiszen az emeleti helyiségek egybenyitásával, előadások tartására is alkalmas termeket alakítottak ki. A mozi is ide költözött, 1951. december 31-én további bővítésekkel Járási Művelődési Házzá minősítették.

1950-ben a mozi a korábban működő „Kiskastélyból” az Andrássy-Szapáry kastélyba költözött, ami ekkor kapta a „Fáklya” nevet. Ekkor még a nagy érdeklődés miatt naponta vetítettek, ám 1970-ban már csak kedden, szerdán, szombaton és vasárnap volt előadás.  A mozi ma is megvan az emeleten, a földszinten pedig a 3 teremből álló múzeum található. A kastélyt 2019-ben részlegesen felújították.

Forrás:

https://www.letenyekultura.hu/bemutatkozas.html#cnt

https://mozivilag.com/?c=post&id=320&rcat=-1&rpage=49

ADATOK

  • ÉPÍTÉS IDEJE: 1821-25
  • CÍM: 8868 Letenye, Szabadság tér 15.
  • TERVEZŐ:
  • STÍLUS: klasszicista