Salgótarján környékén az 1850-es években kezdődött a kiterjedt bányászat, és az egykori kis falu, az iparvárosokhoz hasonló változáson ment keresztül. A 19. században villamos erőművet, majd 1922-re városi rangot kapott. A gyorsan fejlődő ipar több ezer embert vonzott Salgótarjánba, így 1950-re átvette Nógrád megye székhelyének címét Balassagyarmattól.
A városközponttól alig pár száz méterre lévő József lejtősaknához valaha több mint hetven kilométernyi vágatrendszer tartozott. Ezzel együtt nem számított különösebben nagy bányának, a kitermelés csúcsán napi húsz vagon szén érkezett innen. Ezt főként a közeli üveggyárba szállították, ahol az üzem hatalmas villamos energiaigényének kielégítéséhez égették el a kazánokban. 1951-ben szűnt meg a szén bányászata, azonban a központi helyszín ideálisnak bizonyult a vájárok és bányamentők gyakorlati képzésére. Maga az akna 20. század közepére elavulttá vált, de múzeumi helyszínként hasznosnak bizonyult.
A múzeum fogadó épületében látványos kiállítás mutatja be a szénbányászat múltját és jelenét. A szabadtéri kiállótér legnagyobb kiállított eszköze az aknatorony 1/5 méretarányú, működőképes makettje. Az egykori bányából ma egy 280 m összhosszúságú, zegzugos járatrendszer látogatható, természetesen csakis szakvezetővel, és a helyszínen kapott védősisakkal.
Forrás:
https://www.turistamagazin.hu/hir/salgotarjan-fekete-kincsenek-nyomaban