Dornyay Béla Múzeum – Salgótarján

Dr. Dornyay Béla középiskolai tanár, helytörténész 1929-ben megjelent kalauzában említette, hogy a városházán alakulóban van egy kis városi múzeum. Az óhajtott közgyűjtemény azonban nem jött létre, mert nem kapták meg a várt segítséget.  A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1959 tavaszán hívta életre a megye székhelyén, Salgótarjánban a „Nógrád megyei Munkásmozgalmi Múzeumot”. A munkásmozgalmának történetére vonatkozó emlékanyag gyűjtése mellett, a megye és főleg Salgótarján város helytörténeti kérdései is előtérbe kerültek.

A múzeum kezdetben a Rákóczi út 67. sz. alatti volt Jankovich-kúriában kezdte meg tevékenységét. A munka azonban nem sokáig folyhatott ebben az épületben, mivel a város rekonstrukciójának előrehaladása során a régi épület (a volt Jankovich kúria) az építkezések akadálya lett, ezért új helyszínre volt szükség a gyűjtemény számára. Az épület terveit Magyar Géza állami díjas építész készítette. Az alapozási munkák 1975-ben kezdődtek meg, az új múzeum és kiállításának átadására a 19. Múzeumi és Műemléki Hónap országos megnyitóján, 1980. október 3-án került sor.

Állandó kiállítása 2000-től látogatható. 2006-ban nyílt meg a múzeum Képtára, mely a Mihályfi-gyűjteményt mutatja. 2015-ben nyílt meg az Üvegváros – Öblösüveggyár történeti és üvegművészeti tanulmányi raktár, mely elsősorban a salgótarjáni öblösüveggyár történetét és termékeit mutatja be. 2018-ban átadásra került a Képzőművészeti tanulmányi raktár és egy oktatótér, mely fotókiállítások rendezésére és vetítésekre alkalmas.

Forrás:

http://www.museum.hu/muzeum/485/Dornyay_Bela_Muzeum/kiallitas

https://dornyaymuzeum.hu/muzeum/dornyay-bela-muzeumrol

ADATOK

  • ÉPÍTÉS IDEJE: 1975-1980
  • CÍM: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2.
  • TERVEZŐ: Magyar Géza
  • STÍLUS: