Óvodamúzeum – Martonvásár

Az Óvodatörténeti Múzeum története Nyíregyházán kezdődött. Harcsa Tiborné nyíregyházi óvodavezető gyűjtötte és mentette a hazai óvodatörténeti emlékeket. Mivel a gyűjtemény sorsa a nyírségi megyeszékhelyen ellehetetlenedett, 1995-ben alapítója a magyar kisdedóvás „szülőanyjának”, Brunszvik Teréz számára oly kedves településre, Martonvásárra költöztette a múzeumot.
Szerencsés volt a helyválasztás, mert így a múzeum egy turisztikai látványosság része lett, hiszen a Brunszvik-kastélyt több százezren keresik fel évente. Így lett Martonvásár a magyar óvodatörténet legkiemelkedőbb emlékhelyévé, ahová hazánk óvónői és az óvodatörténet iránt érdeklődők népes tábora zarándokol el.

A kiállítás az első magyar és egyben első közép-európai kisdedóvodájától az 1950-60-as évek napközi-otthonos óvodájáig mutatja be a magyar óvodaügyet. A látogatók megismerkedhetnek a főbb pedagógiai irányzatokkal, korabeli tárgyakon, dokumentumokon, és persze a gyermeklét legfontosabb eszközein, a játékokon keresztül. Mint minden múzeumban, itt is, a kiállítás csak a jéghegy csúcsa. Az adattár és a fotótár, valamint az 5 000 kötetes szakkönyvtár nélkülözhetetlen segítsége az óvodatörténet iránt érdeklődőknek.

 

Forrás:

http://ovodamuzeum.hu/viewpage.php?page_id=1

http://martonvasar.hu/2018-05-09/martonvasar-a-fejlodes-utjan

ADATOK

  • ÉPÍTÉS IDEJE: 1883
  • CÍM: 2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.
  • TERVEZŐ:
  • STÍLUS: