Sárospataki Református Kollégium Könyvtár

A sárospataki Református Kollégium szerepe meghatározó volt a hazai protestáns értelmiség képzésében, könyvtára pedig egyike a legnagyobb korabeli intézményi gyűjteményeknek. A sárospataki könyvtár sajátossága, hogy a kollégium 1531-es létrehozása után nem sokkal már működött. Az első írásos beszámoló a könyvtárrendezésről 1623-ból való, ami egyben az első adatot is szolgáltatja a könyvek számát illetően, az állományban ekkor 296 kötet volt. A bibliotéka életében jelentős változást hozott, amikor a Rákóczi család tulajdona lett Patak. Az iskola legnagyobb mecénásai, Perényi Péter, majd I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna gondoskodtak a színvonalas kötetről, amik mind az itt zajló oktatást szolgálták.

Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának otthont adó terem 1806 és 1834 között épült a magyar klasszicista építészet nagymestere, Pollack Mihály tervei alapján. A könyvtár intarziás csillagmintás parkettája, méltóságteljes dór oszlopokon álló galériája és fali szekkói ma is lenyűgöző látványt nyújtanak, ez utóbbi Joseph Lintzbauer munkáját dicséri. Az állomány egy része, mintegy 25000 kötetnyi könyv ma is a teremkönyvtárban van elhelyezve méret és szakrend szerinti tagolásban.

A könyvtár a II. világháborúig átvészelte a történelem viharait, 1938-ban Sárospatakról 172 kötetnyi értékes nyomtatványt és kéziratot Budapestre szállítottak és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár széfjébe zártak, a háború során a széfet feltörték, és az értékes köteteknek nyoma veszett. A sors iróniája, hogy Sárospatakról egyetlen irat sem tűnt el a gyűjteményből. Éveken át tartó egyeztető tárgyalásokra, szakértői látogatásokra és sok ember kitartó munkájára volt szükség ahhoz, hogy 2006. február 22-én az elhurcolt könyvek közül 134 kötet és 10 töredék (fizetség ellenében) megérkezhessen Magyarországra Nyizsnij-Novgorodból.

https://www.patakcollege.hu/343-2/

https://www.rfmlib.hu/de/book/elveszett-es-megtalaltatott-tanulmanyok-oroszorszagbol-visszatert-sarospataki-ritkasagokrol

 


 

ADATOK

  • ÉPÍTÉS IDEJE: 1834
  • CÍM: Sárospatak, Rákóczi út 1, 3950
  • TERVEZŐ: díszterem: Pollack Mihály
  • STÍLUS: